Hol találok EVS felhívásokat?

Az EVS programban kizárólag akkreditált, vagyis a program nemzeti irodái által minősített szervezetek vehetnek részt, melyek szinte kivétel nélkül a non-profit szektorban működnek. A szervezetek szerepét tekintve találkozhatsz küldő, fogadó és koordináló szervezetekkel.

Az akkreditált EVS szervezetek adatbázisát az Európai Ifjúsági Portálon érheted el.

Küldő szervezetek

A küldő szervezetek abban az országban működnek, ahol te élsz. A FIVE is egy ilyen, magyarországi EVS küldő szervezet. Feladatunk az önkéntesek toborzása, tájékoztatása, felkészítése, az önkéntesség ideje alatt a kapcsolattartás, tanácsadás, támogatás, majd a hazaérkezést követően a projekt értékelése, a résztvevő visszailleszkedésének elősegítése.

Fogadó szervezetek

Az EVS programban résztvevő önkéntesek idejük nagy részét a fogadó szervezeteknél töltik, itt végzik tevékenységeiket a fogadó közösség tagjaival, munkatársaival együttműködve, akik szakmai irányítást és személyes mentorálást biztosítanak az önkéntesség idején. A mentor legfőbb feladata az önkéntes tanulási folyamatának támogatása, melyhez a fogadó közösségbe való integráción és a náluk végzett tevékenységeken keresztül vezet az út.

Koordináló szervezetek

A koordináló szervezetek több küldő és fogadó szervezet munkáját fogják össze; a gyakorlat szerint inkább a fogadó országban működnek, és az EVS projekt általánosabb feladatait végzik, mint pl. pályázatírás, képzések szervezése, a projekt eredményeinek széleskörű terjesztése, a projekt értékelése, beszámoló készítése. Egy koordináló szervezet rendszerint több fogadó szervezettel működik együtt, ezért ezeket a szervezeteket érdemes első körben megkeresni, ha fogadó projektet szeretnél találni.

EVS felhívások adatbázisa

Az Európai Ifjúsági Portálon elérhető egy olyan EVS hirdetéseket tartalmazó adatbázis, amely naprakészen tartalmazza a fogadó és koordináló szervezet EVS felhívásait.

Naponta kerülnek fel újabb és újabb felhívások, tehát érdemes sűrűn, nagyjából hetente ránézni. Az itt megjelenő EVS felhívásokat maguk az EVS szervezetek szerkesztik és adják hozzá az oldalhoz, ezért ez az oldal nagyjából úgy működik, mint egy apróhirdetéseket tartalmazó portál.

Nagyon érdemes figyelni az adatbázisban az egyes szervezetek által megadott határidőket, mert ezek gyorsan lejárnak. Készíts egy kis naptárt magadnak a számodra szóba jöhető fogadó szerveztek aktuális pályázati határidőiről, így nem maradhatsz le egyről sem.

Youthnetworks

Ezen az oldalon EVS felhívásokat is találsz más ifjúsági mobilitási felhívások mellett.

Az oldal sajátossága, hogy regisztrációt követően feltöltheted az önéletrajzod és további információkat adhatsz meg magadról, ami alapján a fogadó szervezetek rád találhatnak. Önéletrajzot csatolhatsz; fényképeket tölthetsz fel magadról; megadhatod, hogy milyen országban szeretnél önkéntes lenni; mikortól és milyen időtartamra.

EVS a Facebookon

EVS szervezetek által létrehozott és működtetett Facebook közösségi oldalakon aktuális EVS hirdetéseket találsz. Hátránya, hogy nem lehet strukturáltan keresni ezeken az oldalakon vagy csoportokban, ezért az információk kinyerése rendkívül nehéz és időigényes.
A fogadó szervezetek ezekre az oldalakra teszik fel legtöbbször a last minute vagy urgent call felhívásaikat.

Néhány EVS témájú Facebook olda, amiről tudunk:

https://www.facebook.com/groups/EVS.vacancy/

https://www.facebook.com/groups/381058388638223/

https://www.facebook.com/pages/Discover-the-EVS-European-VoluntaryService/139995199358271?user=552532722

https://www.facebook.com/groups/22283221467/

https://www.facebook.com/groups/evsactually/

https://www.facebook.com/groups/evsbook/

 

A FIVE Facebook oldala (EVS önkéntesek)

A FIVE Facebook oldalán mindig találsz aktuális EVS felhívásokat! Az oldalt hetente több bejegyzéssel frissítjük. Csatlakozz az oldal követőihez, így a bejegyzésekről azonnal értesülsz. https://www.facebook.com/evs.program